
Szeretettel köszöntelek, Kedves Látogató!
Kertész Natasa vagyok, karma asztrológus. Diákéveim óta fő szenvedélyem a pszichológia és az asztrológia. Egyetemi évek során tanultam pszichológiát, rengeteg könyvet olvastam, de Alexander Sviyash (orosz pszichológus, író, a műszaki tudományok kandidátusa, a Pozitív Pszichológiai Központ alapítója "Az okos út" valamint a Személyiségfejlesztő Szakemberek Szövetségének elnöke és alapítója) és Vadim Zeland, kvantumfizikus, ezoterikus (A Reality Transurfing megalkotója ), könyvei voltak rám a legnagyobb hatással. Segítettek megváltoztatni az életemet a gondolkodásomat, segítették megküzdeni a nehézségekkel és megérteni, hogy minden ember életének célja és értelme van, semmi sem történik véletlenül. Szorgalmasan tanultam 20 éven át, majd sorsom eljuttatott Angéla asztrológus mesterhez. Ennek eredményként elvégeztem az asztrológia iskolát.
Végül összegezve tapasztalataimat és tanulmányaimat kidolgoztam saját módszeremet, amellyel próbálok segíteni az embereknek.
Úgy érzem, erre születtem, többek között ezért vagyok itt a Földön. Azért, hogy a karma asztrológia és pszichológia módszerei segítségével utat mutathassak mindazoknak, akiknek sorsuk útjain valami nehéznek, megoldhatatlannak tűnik.
Natasa

